„Az ihlet a Lélek titka”

Szubjektív értelemben a tehetség is hivatást jelent – Gondolatok Szent II. János Pál pápa képregényes életrajzához

Ha valaki esetleg olyan lengyel papköltők verseivel találkozna, mint Andrzej Javien, Stanisłav Andrzej Gruda vagy Piotr Jasien, akkor nem kell sokáig az életrajzi adataikat kutatnia sem könyvtárakban, sem az interneten vagy más adatbázisokban, lexikonokban, ugyanis előre tudhatja, hogy egy és ugyanaz a szerző áll mindegyik mögött: ezek ugyanis Szent II. János Pál pápa álnevei voltak, amelyeken verseit közreadta, publikálta. Karol Józef Wojtyła (1920–2005) akkor kezdte el ezeket az álneveket használni, amikor pap lett, de nem afféle egyházi tiltások vagy kötöttségek miatt, ahogyan elsőre gondolhatnánk, nem, hiszen ismerünk más papköltőket is – akiknek pályafutását mellesleg a későbbiekben ő maga is aktívan segítette –, hanem a rá oly jellemző szerénységből. II. János Pál ugyanis úgy tartotta, hogy a művészi alkotás mindig váratlanul születik: valamilyen helyzet, esemény, emberekkel való találkozás, gondolat hívja életre: „Az ihlet a Lélek titka. Soha nem világos, mi készteti a költőt a vers megírására. A költői alkotás az írónak mindig meglepetés, amelyet pontosan csak annak megírása után tudatosít.”

Karol Wojtyła, habár maga nem akart reflektorfénybe kerülni a verseivel és színműveivel, aktívan segítette pályatársai útját, útkeresését. Amikor például 1971-ben – tehát hét évvel pápává választása előtt – Londonban megjelent egy antológia lengyel papköltők veresiből, ő nem szerepelt benne, ellenben akkor még bíborosként elvállalta, hogy előszót írjon a kötethez. Ekkor így nyilatkozott: „A papság szentség és hivatás. A költői alkotás a tehetség megnyilvánulása, de szubjektív értelemben a tehetség is hivatást jelent.”

Krakkói évei alatt Wojtyłát mecénásként is ismerték, ugyanis anyagilag is támogatta a humán témákkal, elsősorban az irodalomtörténettel foglalkozó összejöveteleket, amelyeken ő maga is rendszeresen megjelent, de soha nem szerepelt, nem olvasta fel a verseit, és a költészetéről soha nem esett szó. Verseinek magyar fordítója, Balássy Péter Pál értékelése szerint „Wojtyła műveiben kifejezi az emberi szeretet titkát, az Egyház anyaságát és atyaságát, a Titokzatos Test egységét és közösségét, az emberi életet és halált, de a kövek áradatának titkát is a hegyekben, a természet csodáinak rejtett értelmét. A valóságot mutatja be, jelezve egyúttal annak titkát is, azt, ami mögötte – benne – rejlik, de ez a titok Wojtyła számára mindig szent.”

Miután 1978-ben pápává választották, egy lengyel kiadó kezdeményezte verseinek és színműveinek kiadását, így a Poezje i dramaty (Versek és drámák) című kötet a következő évben már meg is jelenhetett, ennek alapján készültek Balássy Péter Pál fordításai is. Mint megjegyzi, ennek a könyvnek a megjelenését nem II. János Pál kezdeményezte, ő – akkor már Rómából – „csak” a jóváhagyását adta hozzá. Azonban, mint magatartásából ekkor kiderült, Karol Wojtyła költőnek sem volt hivalkodó: néhány írását, amivel nem volt elégedett, s amit nem tartott elég jónak vagy érettnek, visszavonta és kihagyta a kötetből. „Itt is érvényesült azonban ars poeticájának egyik lényeges vonása: a költészet autonómiája. Vagyis: a költészet – éppúgy, mint a művészet minden ága – a saját törvényei szerint irányítja magát. Ezt az autonómiát Karol Wojtyła a maga művészi munkásságában – és annak megítélésében – is tiszteletben tartja” – értékelte a pápa verseinek fordítója.

A Szent II. János Pál pápa életútját bemutató, 1989-ben megjelent képregény érintőlegesen összefoglalja Wojtyła ifjú éveinek művészeti kötődéseit is, mi pedig az újabb részlet mellé most egy verset választottunk tőle az 1966-ban keletkezett Húsvét vigiliája című ciklusából.