Derűsnek lenni

A golyó áthatolt a testén, de a lelkét nem sértette fel – Gondolatok Szent II. János Pál pápa képregényes életrajzához

Karol, az ember, aki pápa lett – ahogyan a róla készült játékfilm nevezi Szent II. János Pál pápát, azaz Karol Józef Wojtyłát (1920–2005) – megbocsátott merénylőjének, Mehmet Ali Ağcának, és felgyógyulása után meglátogatta őt börtönében. Szinte mindenki megdöbbenve fogadta a látogatás hírét. „Az isteni megbocsátás nyilvánult meg. Ağca tudta, hogy milyen lelőni valakit. Kétségtelenül azért lőtt, hogy eltaláljon, de »valaki« a golyót máshová irányította” – mesélte később II. János Pál az elhatározásáról, hogy találkozik merénylőjével. A cellában folytatott beszélgetésükön készült fénykép bejárta a világsajtót.

Stanisław Jan Dziwisz krakkói érsek ugyanezt így fogalmazta meg: „Ağca azért lőtt, hogy öljön. Ennek a lövésnek halálosnak kellett volna lennie. A golyó – amely eltalálta a pápát – áthatolt a testén, megsebesítette a hasát, a jobb könyökét és a jobb mutatóujját. Megkérdeztem, hol érte a lövés? Azt válaszolta: »A hasamban.« »Fáj?« »Igen, fáj.« Nem volt orvos a közelben, ezért azonnal egy mentőautóba tettük, és a Gemelli klinikára vittük. A pápa halkan imádkozott, majd elvesztette az eszméletét.”

A merénylet utáni eseményekről Wojtyla később így beszélt: „Nem emlékszem a kórházba vezető útra. Csak rövid ideig voltam eszméletemnél. Az volt az érzésem, hogy ennek meg kellett történnie. Okom volt a félelemre, de egyfajta furcsa bizakodás is volt bennem. Azt mondtam a kísérőmnek, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra már nem emlékszem, mi történt a kórházban.”

Huszonnégy évvel a merénylet után, amikor II. János Pál egészségi állapotáról egyre rosszabb hírek érkeztek a Vatikánból, és a médiumok figyelme a poliklinikára szegeződött, újságírók megkérdezték Simona Sandrić-Gotovactól, az Agostino Gemelli poliklinika kardiológiai osztályának horvát vezetőjétől, hogy hogyan tudnak ilyen körülmények között dolgozni. Így válaszolt: „A kórháznak normálisan kell funkcionálnia. Mi, orvosok nem gondolkodhatunk azon, hogy mi történik odakint, nekünk az a legfontosabb, hogy a pápát az összes terápiás lehetőség felhasználásával a lehető legjobban ápoljuk. Az orvosnak a legfontosabb az élet, amit meg kell mentenie, nem foglalkozhat azzal, hogy a munkáját több száz tévétársaság és egyéb médium kíséri figyelemmel” – mondta a doktornő a Globus című horvát hetilapnak.

II. János Pál 2005-ben sem akart a poliklinikán maradni: „Egy pápának a Vatikánban kell meghalnia” – jelentette ki a katolikus egyházfő, amikor még tudott beszélni. A Gemelli klinika orvosai viszont szerették volna újból beszállítani, hogy ott folytassák a kezelését. Végül 2005. április 2-án elhunyt Karol, az ember, aki pápa lett.

„Derűs vagyok, legyetek azok ti is” – hangzott az utolsó üzenet a Szentatyától. Halálos ágyán fekve, szinte már érintve Jézust (de legalábbis látva Őt…), fontosnak tartotta, hogy még egyszer – mint élete során oly annyiszor – kinyilatkoztatást tegyen az emberi méltóság, az emberi lét értelme mellett. Cselekedeteivel, mozdulataival, pillantásaival nem tett mást végső napjaiban, óráiban sem. Nem tántorodott el. Kiállt e mellett – s ezt kiáltotta immáron hangtalanul.

Aztán jött a bejelentés, a népességet leforrázó híradás 2005. április 2-án: II. János Pál pápa este 21 óra 37 perckor megtért az Úrhoz. A római Szent Péter téren egybegyűlt, ott virrasztó százezres tömeg elcsendesedett, s „vele együtt a Föld, mert a világ plébánosa éppen Krisztussal találkozott”. Majd néhány perc elteltével megszólaltak a harangok, felszakadt a bánat, kezdetét vette a gyász – az imádság a szeretet és a béke pápájának lelki üdvéért, aki igen hosszú utat járt be lengyelországi, wadowicei gyermekkorától a neki megadatott nyolcvannégy esztendőn át, aminek egy töredékét dolgozza fel a szemközti oldalon olvasható képregényünk.