AMIKOR HÍRÜNKET VITTE A SAJTÓ
2010 szeptemberében gyülekezetünk kapott egy esélyt, hogy leválva a kistarcsai anyagyülekezetről, önálló útra lépjen. Ez nem csupán egy formális változás, hiszen ezzel az akarattal az Istennek végzett szolgálat és az egymásért érzett felelősség terhe nehezedett a vállunkra.
Hatványozottan igaz most már, hogy mint az egy test tagjai, részei vagyunk az egésznek, annak az egyháznak, aminek a feje Krisztus.
Terveink, döntéseink, cselekedeteink mind a hitünkről tesznek bizonyságot, és komoly következményekkel járnak a Csömörön élő reformátusság jövőjére nézve.
Gyülekezetünk elmúlt évtizedeiben elkészültek az alapok. Ez egyszerre jelenti a lelki és az anyagi megalapozottságot. Istennek és az itt szolgáló lelkipásztoroknak köszönhető, hogy most már az »építkezésre« koncentrálhatunk.
Ennek tudatában tisztáznunk kell néhány alapkérdést: pl. hogyan fog majd működni gyülekezetünk? Milyen feladatot fog majd ellátni? És a többi…
A célt nem kell kitalálnunk, hiszen Jézus Urunk egyértelmű utat mutatott: »Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…« (Mt 28,19a).
A »hogyan« kérdés megválaszolása viszont ránk vár. És nekünk most az elején tisztáznunk kell ezt a nem könnyű kérdést.
Az Úr akaratára kell figyelnünk ebben is, hiszen Ő már előkészítette az eszközöket, a módszereket, nekünk csak fel kell ismerni ezeket.
Az Úr akarata az, hogy élő és hitvalló gyülekezetté váljunk. Ez minden gyülekezet célja, és mi is ehhez kapjuk meg az eszközöket.
Közel kétezer éve világos a cél, mégis betegségtől szenved a keresztyénség. Hazánkban az elmúlt fél évszázad lélekölő propagandája a hitvalló egyházból népegyházat csinált. Ennek legjellemzőbb jelensége a »vasárnapi keresztyénség«. Más szavakkal: sokan névlegesen keresztyének csupán, mert igaz, ott ülnek ugyan vasárnap az istentiszteleten, mégsem nyitják meg szívüket az Ige előtt. Életük mindennapjaiban egyáltalán nem viselkednek keresztyénként, nem követik az Úr tanításait, hanem káromkodnak, erőszakoskodnak, hazudnak, és csak az Úr tudja, mennyi borzalmat követnek még el.
Ezért éri jogosan a keresztyénséget oly sokszor a vád, hogy képmutatók, alakoskodók vagyunk.
Ez ellen tenni kell! Mert Jézus egyháza – benne a Csömör-Nagytarcsai gyülekezettel – a megszenteltek közössége, és vigyáznunk kell a tisztaságára. Ha Jézus megmutatta számunkra a példát, és a követéséhez erőt is ad Szentlelke által, akkor nem választhatunk más utat. Hitvalló és cselekvő gyülekezetté kell válnunk, és nem szabad engedni, hogy csupán névleges keresztyének legyünk.
Azzal, hogy önállóvá vált gyülekezetünk, ezt a felelősséget vettük magunkra. Most már nem »gyermekek« vagyunk egy anyagyülekezet oldalán, hanem »felnőttünk«, és »felnőttként« kell viselkednünk!
El kell végeznünk maradéktalanul azokat a feladatokat, amiket Jézus Urunk bízott ránk. Ilyen a misszió, hogy életünk minden percében, szavainkkal és cselekedeteinkkel is hirdessük a bűnbocsánat, a megtérés és az örök élet evangéliumát. És ilyen a diakónia, azaz a szeretetszolgálat is, amikor az Úr szeretetét, vigasztaló erejét, türelmes és elfogadó odafordulását képviseljük embertársaink felé, hozzásegítve őket a lelki megújuláshoz Krisztus által.”
(Részlet Esztergály Előd Gábor írásából; megjelent 2011-ben, a Csömör-Nagytarcsai Református Missziói Egyházközség gyülekezeti lapja, A Magvető 1. évfolyamának 1. számában)
Nagy Gyula nyugalmazott lelkipásztor és feleségének köszöntése, a Nyugdíjas lelkipásztorok vasárnapja alkalmából (2011)
