SZOKÁSOK ÉS HAGYOMÁNYOK EGYKOR ÉS MA – HÚSVÉTKEDD A VISSZALOCSOLÁS NAPJA VOLT: „NEM MERTEK A LEGÉNYEK A FALUN VÉGIGMENNI DOLGOZNI, A KERTEN SZÖKTEK EL A MEZŐRE. VÉGIGÁLLTÁK A LÁNYOK AZ UTAT KÉT OLDALRÓL. AHOGY JÖTT A KOCSIVAL A FÉRFI VAGY A LEGÉNY AZ RÁFIZETETT”
A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik. Sanyarúhétnek vagy vizeshétnek is mondták régi nevén a nagyhetet, ami mindig is a húsvétra való felkészülés legintenzívebb időszaka volt, hiszen az ünnepet megelőző közös családi készülődéstől vált igazán különlegessé az ünnep. Nagycsütörtökön, vagy más néven, csonkacsütörtökön Krisztus utolsó vacsorájára, elfogatására és szenvedéseire emlékezünk. De ezt a napot zöldcsütörtöknek is nevezik, mert a hagyomány szerint főleg friss zöld levelekből – csalán, spenót, sóska, saláta – készült ételeket fogyasztottak őseink.
(Forrás: Fortepan / Horváth József)
Zöldcsütörtökön a templomokban elhallgatnak a harangok – vagyis: „a harangok Rómába mennek” – és csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Régen a harangok elnémulása után senki nem fütyült, dalolt vagy muzsikált, mert a tradíció alapján ezzel csak Jézus szenvedését növelte volna.
Egy másik néphagyomány szerint – amely abból ered, hogy az apostolok nem virrasztottak együtt Jézussal – nagycsütörtö- kön nem volt szabad sokat aludni, mert akkor egész évben lusták leszünk.
Jézus kereszthalálának napja, nagypéntek a legszigorúbb böjt és a gyász ideje. Ezt a napot a népi babona szerencsétlennek tartotta, tilos volt baromfit vágni – nehogy más háziállatok elhulljanak –, az asszonyoknak tilos volt mosni (nehogy a ruha viselőjébe villám csapjon…) és kenyeret sütni (nehogy kővé váljanak). A férfiaknak pedig tilos volt a földművelés.
Nagypénteken egyedül csak húsvéti tojást volt szabad festeni.
A tojásból jósoltak is: nagypéntek éjjelén feltörték, aztán egy pohár vízbe csurgatták és a vízben úszó tojás alakja megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. A lányok tojáshéjat tettek a küszöbre, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása, mert úgy tartották, hogy ez megegyezik majd annak az első férfinak a foglal- kozásával, aki a tojáshéjra lépve bejön a házba.
Nagyszombat húsvét ünnepének előnapja: a csend és a reményteli várakozás ideje, a negyvennapos böjt vége. A szertartás keretében ekkor jönnek vissza a harangok Rómából. Az első harangszóra szokás volt kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen fér- ges az új. Az első harangszóhoz kapcsolódik a „féregűzés” hagyománya is, amikor a gazdasszony a harangszó alatt a ház falát söpörte, miközben így szólt: „Kígyók, békák távozzatok!”
Kedves nagyszombati szokás volt, hogy a reggeli mosdóvízbe piros tojást tettek, amelynek egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak.
Húsvétvasárnap a feltámadás napja. Hagyományosan a családok közös reggeliken vettek részt, ahol kalácsot, tojást, sonkát, bárányt és bort tettek az ünnepi asztalra. Ezen a napon tilos volt seperni, nehogy elseperjék a házhoz érkező locsolókat.
Húsvéthétfő a locsolkodás napja, nem véletlenül hívták nagyszüleink vízbevető hétfőnek. A népszokás szerint ilyenkor a legények sorra járták a házakat és versikék kíséretében dézsából vagy vödörből hideg vízzel (manapság már inkább kölnivízzel vagy szódával…) megöntözték a legszebb ruhájukba öltözött leányokat, akik a locsolásért cserébe piros tojást adtak.
A húsvétkeddi szokásokat ma már csak nagyon kevés helyen őrzik, pedig különösen izgalmas volt ebben, hogy az előző napon megöntözött lányok ekkor vehettek „elégtételt”, ha valamely legények túlzásokba estek volna az előző napi locsolkodásban.
„Nem mertek a legények a falun végigmenni dolgozni, a kerten szöktek el a mezőre. Végigállták a lányok az utat két oldalról. Ahogy jött a kocsival a férfi vagy a legény az ráfizetett” – jegyezték fel a húsvétkeddi szokásokról. Ezt a napot öntöző keddnek is nevezték, amikor a lányok visszaadják a férfiaknak a tegnapi, azaz húsvéthétfői kölcsönt, s megöntözik őket.
TOJÁS
A tojás az élet újjászületésének, termékenységének legősibb jelképe. A születés, a teremtés, a megújhodás jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat.
BÁRÁNY
A legősibb és a legelterjedtebb húsvéti jelkép. A húsvéti bárány Jézust jelképezi. Kapcsolatba hozható azzal a vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt ma is Isten bárányának.
NYÚL
A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered, nálunk csak a polgárosodással, a 19. század folyamán honosodott meg. A legenda szerint Ostarának, a germán istennőnek volt egy színes tojásokat tojó madara, amelyet a gyermekek szórakoztatása kedvéért nyúllá változtatott. Más verzió szerint pedig dühében változtatta át a szárnyast. A lényeg, hogy így kapott helyet a különböző kultúrkörökben a furcsa nyuszi, amely fészket rak és azt tojásokkal tölti meg. Ostara nevéből származtatják egyébként a húsvét angol és német nevét (Easter, Ostern).
BARKA
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor az emberek ruhájukat és lombos ágakat terítettek a Megváltó elé az útra, ma ennek emlékére barkát szentelnek a templomokban. De a barkavirág mást is jelképez. Ahogyan véget ér a böjti időszak, úgy ér véget a tél is. A húsvét egyben az újjászülető természetnek is az ünnepe.
