A trónfosztás (részlet)
Másnap, ápril 23-án reggel ismét egy ujabb falragasz jelenik meg az utcza-szögleteken. Itt már Hentzi szól Budavár lakóihoz, fölhíván őket, hogy mielőbb lássák el magokat kéthavi élelmiszerrel.
Még aznap este dobszó, trombitahang nélkül megkezdődött a vert sereg vonulása. A rengeteg sok podgyászkocsi, ágyú a lánczhídon ment át; a gyalogság, lovasság pedig a hajóhídon. Egész virradatig tartott ez a szomorú költözködés. A mint az utolsó csapat is átkelt a hajóhídon, egyszerre kigyuladt annak a budai parthoz erősített része. A híd kátrányos szalmával volt meghintve, s néhány percz alatt lángbaborult az egész.
Mire beköszöntött a derüsarczu hajnal: a hajóhídnak már nyoma sem volt. De eltünt vele a megszálló sereg is. Rég volt a magyar fővárosnak olyan boldog, olyan vidám napja, mint ez.
Az utczákat, köztereket csakhamar ellepi az ujjongó sokaság. Az egész Budapest, mint valami bűbájos varázslatra, néhány percz alatt, lobogódiszbe öltözik. Reggel nyolczkor már mindenfelé ezernyi-ezer nemzetiszin zászlót lenget a tavaszi fuvalom.
Ugy kilencz óratájt a kerepesi-úton egyszere csak élénk nyüzsgés támad. Majd felzúg, mint a mennydörgés, az „éljen”. Mindenki arrafelé siet.
Gyönyörü látvány. A rivalgó tömeg között egy szakasz Würtemberg-huszár lépked, – boldogan, mosolyogva, szives köszönéssel. Az első magyar huszárok a szabaddá lett fővárosban.
Utjok valóságos diadalmenet. Megkoszoruzzák őket, virágokat szórnak eléjök. Az ölelgetésnek, a beczézgetésnek se hossza, se vége. Egy magasrangú hölgy, úgy mondják gróf Károlyi Istvánné, elragadtatásában az egyik közhuszárnak megcsókolja barnult kezét.
S a lelkesedés láza, mint a villanyáram, szétterjed az egész városban. Mindenki az utczára siet: gyermek, agg, nő, férfi; s csordultig telt szivvel, kaczagó ajkkal ott tolong, ott éljenez, ott örül késő éjszakáig.
Oh rózsás tündérálom, beh hamar elüzőtt a fekete gyász!… Jászay Pál, a kiváló tudós, gr. Batthyány Lajos miniszterelnök volt titkára, hátrahagyott naplójegyzeteiben igy emlékszik meg a fölszabadulás ez örömnapjairól:
21. Szombat. A rákosi táborból a csapatok és podgyászok egész éjjel vonultak befelé; délután egy óra tájban a budai oldalról a gőzhajók mind lerendeltettek a hajóhidon alól a pesti oldalra. Ezenkivül Budáról ágyúkat, röppentyü-ütegeket, fegyvereket, társzekereket stb. hordtak a lánczhidon keresztül. Minden bérkocsi-ló, sőt a magánosok lovai is requiráltattak. A kaszárnyák minden butorait, még a kályhákban levő vasrácsokat is elkótyavetyélték. Minden oda mutat, hogy a császáriak sietve elakarnak vonulni. Estefelé a horvát határőr-zászlóaljak jöttek be, s a gőzhajókhoz a Dunapartra mentek. Sok család elmenekült, azok t. i., kik a császáriakkal tartottak; névszerint Marichné, a Szögyéni László napa, Curtiné leányaival együtt stb. Budáról: Szerencsy, Torkos, Stettner, Bene és az egész főhadiszállás, még reggel bepakkolt és nagyrészt elszaladt.
22. Vasárnap. Reggel a császáriak betegeiket vitték át Budára. Borzasztó volt látni a majd két óráig tartó nyomorult vonalt. Némelyek fél kézzel, mások fél lábbal, mások ismét kettő által karon vezetve, a harmadik által hátulról tolatva, árnyakként gyalogoltak a hideg esőben. – Elutazott Szögyéni, gr. Almássy Móritz a kamarával, s a kir. ügyigazgató: Eötvös is, a kir. ügyészek nagyobb részével. Kossalko, a vegyes hadi-politikai központi vizsgáló-bizottság legtüzetesebb és a magyar pártnak legdühösebb ellensége még itt ebédelt. Felhangon elbucsúztunk tőle a kaszinóban, – s keresztet hánytunk utána.
23. Hétfő. A császáriak a polgári foglyokkal Sopron felé indultak a fehérvári úton. Batthyányt és Károlyi Istvánt anynyira még csak megtisztelték, hogy becsületes kocsikban vitték, de a többit, igy Szilágyit, ökrös szekéren. A szekerek mellett hat-hat gyalog és két lovas katona ment. Közszánakozás és részvét kisérte a szegény foglyokat. Déltájban a gőzhajókat lerendelték a hajóhid alá, s megrakodva indultak lefelé a Dunán. E hajók egyikén vitték a katonai foglyokat az eszéki várba. Jellasich ujabb terve Eszék felé vonulni, ott a szerbekkel egyesülni, s Magyarországot ujabb erővel megtámadni. Veres köpenyeges szerezsánjai, báni huszárjai, s holmija délután 4 óra tájban a lakosság nagy örömére szintén elindultak a fentebb mondott úton.
24. Kedd. A császári seregek éjféltől reggeli 4 óráig vonultak a Rákosról Budára. És hogy emléküket átkozottá tegyék, átvonulásuk pillanatában a hajóhidat előbb égő anyaggal behintve meggyujtották, s lángbaborították. Mondják, hogy Jellasich és Hentzi már tegnap nézegették a hidat és forralták e tervet.
A mint megvirradt, s a lakosság e gyalázatos tettet, mellette azonban a császári sereg elvonulását látta, leirhatlan boszszuságban, egyszersmind örömben tört ki. Mindenütt „Éljen a magyar!” s „Vesszenek a németek!” hangzott; utczaszerte nemzeti lobogók és szalagok tüzettek ki. Az utczák egy nemzetiszín tengernek látszottak. Majd néhány huszár jelent meg (Würtembergek). Ezeket felbokrétázták, koszorúzták, kalácscsal etették, itatták, csókolták, nemzeti zászlókkal bocsájtották vissza.
A nép özönlött ki Czinkotára a magyar táborba. A kimenők kocsiján szintén nemzeti zászlók lobogtak.
Tiz óra tájban jött Aulich tábornok, Szekulics és Patay ezredesekkel, Szabó Imre és más tisztek s mintegy 20 huszár kiséretében, de csak mintegy negyedórányira Pesthez, onnan visszatért.
Délben a város gyülést tartott. A volt tisztikar leköszönt, s a régibb, a törvényes hivatalába ismét visszatétettek. Rottenbiller polgármester küldetett ki többekkel Czinkotára Aulich tábornokhoz, meghívni Pestre a magyar sereget. A tábor a czinkotai gyönyörű kilátásu dombon, s távolabb Csömör felé feküdt. A sereg vigadott, borozott czigányzene mellett; ősi szokás szerint járta a toborzót. De az őrszemek s az előőrsök gondosan ki voltak állítva. A tisztek előadása szerint e sereg mintegy 12.000 emberből állott.
Este a nemzeti szinházban lelkesitő nemzeti dalok, szavalatok és tánczok adattak, falrengető taps és éljenzések között. Kossuthnak Gödöllőn ápril 7-én kelt proklamáczióját árulták. A „Márczius 15-ike” is megjelent, de nem az igazi. Szinház után a magyar sereg egyrésze Czinkotáról bevonult. Növelte az ünnepélyt s lelkesedést az, hogy gyönyörű meleg, tavaszi nap volt.
